most néztem a paprikát, bede folyik minden csapból. csávó már borkóstol is 2 főzés között, amolyan floyodosan nyomja. (isten nyugosztalja a vén alkoholistát! images.mirror.co.uk/upl/m4/sep2009/5/3/image-3-for-keith-floyd-s-funeral-gallery-197248809.jpg )
műanyag róbert olyan mint keller józsi volt a fradiban verebes alatt:
"- a mester a legutóbbi meccsen téged balhátvédként játszatott, most pedig támadó középpályás voltál. hogy lehet ez?
- a mester rájött, hogy univerzikus vagyok."
persze keller örökös bajnok. ez nem mindenkiről mondható.ftcbk.files.wordpress.com/2009/04/kellerjozsef1984-96es2000-06.jpg
itt iszom a képernyő előtt az öreg tőkék borát, az éven talán utoljára. (a D folyton beakad, tán valami szörp ömlött egyszer a klaviatúrára.)
apám a múlt héten hozta haza a birtok karóinak felét (mintegy 200 öl) www.geonames.org/715735/somlyod.html hogy eltüzelje. évről évre mindig valaki otthagyta. ő volt az utolsó, aki még művelte az öreg tőkést egy félreeső domboldalon. köves -poros talaj, okker, narancs, néhol rózsaszín riolittufa darabok merednek ki a földből. a laposkapa éle hamar kicsorbul. hajnalban éppen szemben emelkedik a nap óriás korongja. gyalogosan, egyedül érdemes kimenni. az őzek még a harmatos lucernában legelnek, a rókák pocokra, egérre vadásznak. pitypalatty! mire világos lesz, mindenki eltűnik. útközben, a fűben vonalban, százszámra leltük a rozsdavörös harmatgombát. mintha ló hugyozta volna végig.
az egyetlen közeli forrást ellepte a békalencse. fönn a tetőn a törpenyárasban régen tányérnyi tinóruk nőttek. a fehérre meszelt jelzőkőről (137 m) körbenézhetsz. északon (északon? hát itt vannak egy karnyújtásnyira. látom ahogy liza a piros szamárral - simpson 51 - kapaszkodik felfelé) a környező hegyek takarják a horizontot. őket is jó nézni, keletre nagykövesd várát, nyugatra meg a messzi tokaj hegyét 30 km-re a tévétoronnyal. hány templomtornyot is látni? ötöt? tízet? a levegő kicsit mindig opálos. közel a víz, a bodrog, a holtágak, egyik oldalon az ártéri erdők, ősöreg fehérnyár hagyásfákkal, gyertyánerdőkkel, óriás pocsolyákkal, amikben feketególya lépdel. amarra meg tölgyesek a hegyek sipkáján a nagy szőlőtáblák felett. újabban azok közül is otthagynak néhányat. hektárok gazban, lisztharmatban. néha alattunk elmegy egy vonat. piros dízel meg 4 kék kocsi. már régen nem járnak erre a végeláthatatlan vagonkígyók, amik ungvárra vitték a szovjetnek a dézsmát.
senki sem tudja hány évesek ezek a tőkék. ők nem betegek. ritkán. akkor is kiheverik. rövid enyészett karókra kötik őket fehér műanyag kötözőszerrel. egyszer metszenek, kétszer tetőt vágnak.
dédnagyapa (+1967) elmondása szerint, mikor kiment ámerikába (zirka '37) , már akkor is ilyen göcsörtösek voltak. tökszőlő, balafánt, petrezselyemszőlő, fehér, kék és piros kecskecsecsű, dalavári, piros saszla, meg ki tudja mifélék. minden éven adott 2 hordó bort. az utóbbi 20 évben már nem kapáltuk, se bakhátra, se másképp, csak gyomirtóztuk. apám rájött, hogy már csak a felszín alatt vannak gyökereik. ha mozgattuk a talajt, kínlódott, kevesebbet adott, még azt az 5-6 fürtöt sem termette meg. ő így mondta.
ha egyedül maradsz a hegyen, mindent megesznek a fácánok meg a foglyok. az éven ott nem is volt szüret. nem indult a prés, nem zuborog a murci. tavaszra elfogy az utolsó demizsonnal.
ezekben az öregekben semmi szentimentalális nincsen. kemények mint a vídia.
